Az antropozófia nem egy tan, hanem egy mozdulat. Az emberi fejlődő tudat mozdulata a szellem felé. Ahogy Steiner írja, az antropozófia a mai és a közvetlenül az utánunk jövő kor embere számára a megfelelő megismerési forma. Ez a kijelentés nem csupán történeti megállapítás, hanem egy mély kozmikus tény is, hiszen minden kor emberének megvan a maga ‘szellemi bőre’, az a forma, amiben az örök igazság át tud rajta lélegezni.
Az igazság maga nem változik, de az emberi tudat, amihez szól, az igen. Ezért minden korszak új nyelvet, új formát követel.
Az antropozófia a Krisztus-impulzus mai nyelve, nem dogmában, hanem tudati aktusban.
Az ember már nem csupán hisz, hanem akar, tudni akar. Nem a misztérium küszöbén térdel felakadt szemmel áhítatosan, hanem saját tudatának mélyébe ereszkedik le, hogy ott, a lét legfinomabb rétegeiben fedezze fel újra az istenit.
Steiner gondolata, hogy majd egykor a jövő emberisége az antropozófiáról úgy beszél majd, mint mi a régi mondákról, egyszerre figyelmeztetés és ígéret. Figyelmeztetés, mert az, ami ma élő és eleven, holnap már könnyen holt hagyománnyá dermedhet, ha a tudat nem marad mozgásban. Ígéret, mert minden korszak újra és újra képes megszülni a maga antropozófiáját, ha hű marad az alapelvhez, az ember szellemhez való élő kapcsolatának kereséséhez.
A szellemtudomány művelése nem homályos múltidézés, hanem kőkemény jövő előkészítés.
Az emberiség fejlődése nem önmagától zajlik, nem a lesz ahogy lesz kategória, mert a jövő az emberi lény tudatos részvétele nélkül el sem jöhet. Az antropozófia nem csupán a megértés magas fokú iskolája, hanem a teremtésé is. A gondolat itt nem elvont fogalom, hanem mag. Amit ma gondolunk, az holnap létformát ölt. A jövő nem időbeli távlat, hanem erkölcsi felelősség már.
A reinkarnáció tana, ahogy Steiner figyelmeztet, nem menekülés a jelen feladatai elől, hanem azok legmélyebb megerősítése. Aki azt mondja, ma még nem kell törekednem, majd a következő életben bepótolom, az a lét törvényét abszolút nem érti. Mert ami most elmarad, az nem vész el, hanem sorssá sűrűsödik. S ami ma tudatosan megérint bennünket, az holnap már a lényünk része lesz.
Ezért az antropozófia, minden látszat ellenére, nem a múltból építkezik, hanem a jövőt készíti elő a jelenben. Mert az igazság nem a könyvekben, hanem az emberekben él; s ahogyan az ember átalakul, úgy változik az igazság formája is. A tudás, amit ma befogadunk, nemcsak nekünk szól, hanem azoknak is, akik majd utánunk jönnek, és akikben a mi mostani megértésünk tovább sarjad.
Így válnak az emberek hidat képező lényekké, a múlt és jövő között, idő és örökkévalóság között.
A szellemi munka, ha valóban komolyan vesszük, nem tudományos bravúr, vagy egyszerű gyakorlatokra redukált jópofa időtöltés, hanem kozmikus felelősségvállalás. A világ megváltásának kicsiny, ám mégis ember formájú folytatása.
Az antropozófiát nem zárt rendszerként, hanem egy élő lényként kell tekintenünk, aki bennünk lélegzik, és általunk akar megszólalni. Aki ezt érzi, az nem egy tant, egy rendszert tanul, hanem egy korszak születésének bábáskodik.