A modern világban a szolgáltatás fogalma funkcionális értelmezést kapott; teljesítmény, hasznosság, értékajánlat. Ezzel szemben a szolgálat ősi, szellemi minőségként bontakozik ki az emberi lét rejtettebb rétegeiben. Míg az előbbi kiszolgálja az igényt, az utóbbi egy létsíkhoz való belső viszonyulás kifejezése, nem annyira cselekvés, mint inkább léthelyzet.
Az ember mint morális lény nem pusztán cselekszik, hanem mindig viszonyul. Steiner szerint az ember szabadsága nem abban áll, hogy bármit megtehet, hanem abban, hogy képes összhangba kerülni a világ fejlődésével, és annak szabad, tudatos résztvevőjévé válni. A szolgálat éppen ennek a kapcsolódásnak a belső aktusa: nem önalávetés, hanem az Én és a világ közti dialógus tiszta, személyes formája.
A valódi szolgálat soha nem egyéni célok mentén szerveződik. Nem „használható”, nem piacra szánt. Inkább olyan, mint a morális intuíció: megérkezik, amikor az ember eljut oda, hogy saját individuumát egy magasabb rendű rendbe állítja. Ez a szolgálat nem egy intézmény vagy személy felé irányul, hanem a lét rendje, a kozmikus struktúra felé. Ebben az értelemben szent aktus, nem a vallásos értelemben, hanem abban a mély, archetipikus jelentésében, hogy a létezés értelmével kerül közvetlen kapcsolatba.
A szolgálat lényege tehát nem csupán a tett, hanem a jelenlét. Aki szolgál, az nem akar hatni, hanem engedi, hogy a magasabb minőség hasson általa. Ez az emberi szabadság egyik paradoxona: csak akkor válik teljesen szabad lényként cselekvővé, amikor képes tudatosan meghajolni valami nála nagyobb előtt, nem önmegtagadásból, hanem érett belátásból. Simone Weil szavaival: „Az, aki valóban jelen van, szolgál, nem azért, mert alacsonyabb rendű, hanem mert felfogta a valóság nagyságát.”
A szolgálat nem egy idealista projekt. Nem spiritualizált altruizmus. Hanem létszint-váltás. Az énközpontú cselekvésről a világban-létre való rácsodálkozásra. Ez a belső fordulat minden érett terápiás vagy biográfiai folyamat mélyrétege: amikor az ember már nem önmagáért keres, hanem önmagán keresztül hallja meg azt, ami hívja, és ettől kezdve a praxis nem munka, a találkozás nem ülés, a segítő nem szakember. Minden alkalom egy lehetőség a világ szellemi rendjével való összekapcsolódásra. Ez a szolgálat, mint szolgáltatás, a legmélyebb értelme; az ember eszközzé válik, nem passzívan, hanem szabadon. Nem eltűnik, hanem átlátszóvá lesz.