A merevség gyökerei
Az ember gondolkodása gyakran olyanná válik, mint egy megkövesedett szobor; formája van, de nincs benne semmi élet. A vélemények és szokások burka alatt a lélek elveszíti mozgékonyságát. Ez a merevség nem egyszerűen egy intellektuális probléma, sokkal inkább a szellemi élet elszegényedése, aminek következménye az, hogy az ember saját sorsát külső okokban, sérülésekben, balesetekben, válságokban látja. Aki a külvilágban keresi az események okát, az mindig mutogat, hol másra, hol körülményre, sorsra, véletlenre. Ez a mutogatás a lélek kényelme, hiszen mennyivel könnyebb kívülre hárítani, mint belülre nézni. Azonban ezzel az ember nemcsak a felelősséget tagadja meg, hanem a szabadságát is. Valójában minden történés forrása belül rejlik. A gondolataink szövik a jövőt, az érzéseink a kapcsolatainkat, akaratunk mozdulatai írják a sors könyvébe a sorainkat. Aki ezt nem érti, az rabszolga marad, a külső erők játékszere, egy semmiben sodródó porszem.
A külső okok illúziója
Az ember gyakran azt hiszi, hogy az élet vele csak úgy megtörténik. Azt gondolja, hogy a baleset, a betegség, a csalódás, a veszteség mind-mind kívülről érkezik, mintha idegen erők zúdítanák rá. Ez az illúzió azonban mély félreértés. A világ nem megtörténik velünk, hanem mi magunk történünk a világgal. A külvilág nem más, mint tükör, ami visszaveri mindazt, ami bennünk születik. Amikor a sorsunkra panaszkodunk, valójában önmagunk rejtett arcaival állunk szemben, magunkra mondunk ítéletet. A krízis ami kívülről érkezik, mindig belülről fakad. Nem büntetés, nem véletlen, hanem következmény. Aki a világot hibáztatja mindezért, valójában önmagát tagadja meg, lemond arról, hogy felismerje saját teremtő erejét.
A felelősség súlya és szabadsága
A felismerés, hogy minden esemény forrása én magam vagyok, ijesztő is lehet. Az ember retteg, hogyan viseljem ezt a terhet? Hogyan hordozzam azt, hogy minden gondolatom, minden érzésem, minden döntésem kihat az egész sorsomra? Aki tovább lát az orránál, az megérti, hogy ez nem lehet teher, hanem ez maga a felszabadulás. Ahol felelősség van, ott van a szabadság is. Ha minden a külső erők játéka lenne, akkor semmit nem változtathatnánk. Viszont ha a forrás én vagyok, akkor minden változás lehetősége bennem van.
A gondolat ereje
A gondolat nem pusztán belső kép. Minden gondolat erő, ami a szellemi világban alakot ölt. Ezek a lények nem maradnak ám tétlenek, ők formálják a jövőt, vonzzák az eseményeket, alakítják az ember körül a látható és láthatatlan világot. Ha a gondolat tiszta fényből szőtt, akkor a jövő is fényes lesz. Ha a gondolat sötét, önző, görcsös, akkor a jövő is szűk és nyomasztó. Aki ezt megérti, annak többé nem lehet mindegy, hogyan és miről gondolkodik, mert minden gondolat vetés, és minden vetésből egyszer aratás lesz.
Az érzés mint teremtő közeg
Nemcsak a gondolat, de az érzés is teremt. Az érzés a lélek hője, melegsége vonz, hidegsége taszít, tisztasága felemel, zavarossága lehúz. Az ember érzései olyanok, mint láthatatlan sugarak, amik állandóan sugároznak körülötte. Ezekből szövődik a kapcsolatok hálója, a szimpatikus és antipatikus találkozások világa. Aki mindig másokat hibáztat a kapcsolataiban, az nem érti, hogy a kapcsolatok mi magunk vagyunk. Az emberek, akikkel találkozunk, nem véletlenül érkeznek az életünkbe. Ők a mi érzéseink, vágyaink, félelmeink, kimondatlan kívánságainknak visszhangjai.
Az akarat mozdulatai
Az ember akarata az, ami a gondolatot és az érzést a világba ülteti át. Minden tett egy pecsét, ami beíródik a sors könyvébe. A szándék amiből fakad, nem marad következmények nélkül, ezért aki konok, merev, aki a butaságig ragaszkodik saját egysíkúságához, valójában önmaga sorsát keményíti meg. Nem a világ kényszeríti, hanem saját akaratának kövületei. S ugyanígy, aki engedi akaratát a szellem által átmelegedni, az mozgékonnyá, rugalmassá válik. Nem sodródik többé, hanem alkot. Nem szenvedve, hanem teremtve.
A szellemi rugalmasság szükségessége
A szellemi úton járó ember számára elengedhetetlen a gondolkodás rugalmassága, a befogadó és megengedő attitűd. Ez nem gyengeség, hanem erő. A szellemi világ élő áramlásban nyilatkozik meg. Aki merev, az sosem érti meg a szellemi valóságot. A szellemben minden mozgás, metamorfózis, folytonos változás. Aki ehhez alkalmazkodni akar, annak a gondolkodásának könnyednek, szárnyalónak, rugalmasnak kell lennie. Ez az a belső erő, ami nem ragaszkodik görcsösen a formákhoz, hanem nyitott mer maradni az élő valóság előtt.
A belső fordulat
Vajon minek kell történnie, hogy az ember felhagyjon a kívülre mutogatással, hogy végre belássa, minden ő maga? Sokan csak a krízis, a betegség, a szenvedés által ébrednek. Mintha a sors kemény keze kellene ahhoz, hogy a lélek felébredjen. Ennek nem kell minden áron igy lennie. Az embernek lehetősége van önként, tudatosan vállalni a fordulatot.
Ez a fordulat egyszerű, de radikális;
Felismerem, hogy minden esemény én magam vagyok, nincs más, akire mutogathatnék, hiszen minden gondolatom, érzésem és tettem teremtő erő. Ez a belátás nemcsak felszabadít, hanem egyben új világot is nyit. Ekkor az ember többé már nem szenvedő tárgya a sorsának, hanem cselekvő alanya. Aki eljut ide, annak a gondolkodása többé nem az önző érdekek szolgája. Felismeri, hogy az ember felelőssége nemcsak saját sorsára terjed ki, hanem a világ egészére is. Minden gondolat, minden érzés, minden tett nemcsak engem formál, hanem az egész emberiséget. A világ, amiben élünk, nem más, mint a közösen, együtt szőtt gondolataink, érzéseink és akaratmozdulataink tükre. Ezért az egyéni felelősség kozmikus felelősség is. Minden számít.