A Krisztus-esemény megértése az antropozófiai szellemtudomány számára nem hitkérdés, hanem megismerési feladat. Olyan feladat, ami megköveteli a gondolkodás fegyelmét, a fogalmi tisztaságot és azt a belső morális komolyságot, ami nélkül a legmagasabb szellemi realitások szükségképpen eltorzulnak. A Krisztus-lény nem szimbolikus alak, nem vallásos projekció, hanem kozmikus valóság, akinek földi megjelenése konkrét, meghatározható szellemi és történeti események sorozatán keresztül valósult meg.
Rudolf Steiner kutatásai arra mutatnak rá, hogy a Jézus és a Krisztus azonosítása már a kezdetektől fogva elfedi a valódi összefüggéseket. A Jézus-események differenciált vizsgálata nélkül a Krisztus-lény minősége szükségképpen félreértetté válik. Ezért az antropozófiai krisztológia kiindulópontja nem az egységesítő leegyszerűsítés, hanem a megkülönböztetés képessége.
A kettős genealógia és a két Jézus-születés
A Máté- és Lukács-evangélium eltérő genealógiái nem egymásnak ellentmondó hagyományok, hanem két különböző származási vonalat rögzítenek Dávid házán belül. A salamoni, királyi ág és a nátháni, papi jellegű ág az idők során eltérő lelki és szellemi kvalitásokat hordozott. A szellemtudományos kutatás szerint időszámításunk kezdetén mindkét ágból megszületett egy-egy Jézus nevű gyermek, József és Mária szülőpárhoz kötődve.
E kettősség felismerése nem filológiai érdekesség, hanem krisztológiai szükségszerűség. A Krisztus-lény befogadásához olyan emberi organizációra volt szükség, ami egyszerre hordozza a legmagasabb kozmikus bölcsességet és a földi bűnbeeséstől mentes lelki tisztaságot. Egyetlen emberi individualitás önmagában nem tudta volna mindkét feltételt teljesíteni.
A salamoni Jézus és a kozmikus bölcsesség hordozása
A salamoni ágból származó Jézus gyermekben a Zarathusztra-individualitás testesült meg, aki az óperzsa kultúrkorszak óta kapcsolatban állt a Nap-szférában működő Krisztus-léttel. Ez az individualitás rendkívül fejlett én-szervezettel rendelkezett, mely korán áthatotta testi, éteri és asztrális szervezetét. A gyermek gyors szellemi érésről, világos gondolkodásról és erőteljes tudati jelenlétről tett tanúbizonyságot.
E minőség vonzotta a napkeleti bölcseket, akik nem külső csillagászati jelenséget követtek, hanem egy nagy beavatott individualitás szellemi kisugárzását ismerték fel. Mindazonáltal ez az organizáció, bármilyen magas szintű is volt, nem rendelkezett azzal a teljes önzetlenséggel és erkölcsi ártatlansággal, amely a Krisztus-lény befogadásához elengedhetetlen.
A nátháni Jézus és a bűnbeesés előtti emberi állapot
A nátháni ágból származó Jézus egészen más szellemi konfigurációt hordozott. Az ő esetében egy olyan én-csíra testesült meg, amit a szellemi hierarchiák megóvtak a földi inkarnációk során kialakuló karmaterheléstől. Ez a lélekállapot az emberiség bűnbeesés előtti állapotának továbbélése volt.
A nátháni Jézus organizmusát rendkívüli tisztaság, bensőségesség és együttérző lelki minőség jellemezte. Asztráltestét Gautama Buddha utolsó földi működésének impulzusai hatották át, amik az egyetemes részvét és szeretet erejét közvetítették. Ez a gyermek nem aktív értelemben vett szellemi vezető volt, hanem egy olyan befogadó emberi kehely, ami még nem telítődött földi én-akarattal.
Az egyesülés és a Krisztus befogadásának előkészítése
A két Jézus sorsa a tizenkettedik életév körül kapcsolódott össze. Ekkor a Zarathusztra-individualitás elhagyta a salamoni Jézus testét, aki rövidesen meghalt, és átköltözött a nátháni Jézus organizmusába. Ettől kezdve egyetlen emberi lényben egyesült a kozmikus bölcsesség, a bűntelen lelki tisztaság és a buddhai együttérzés impulzusa.
Ez az egyesült Jézus-lény nem önmaga beteljesítésére törekedett, hanem arra, hogy alkalmassá váljon a Krisztus-lény befogadására. A Jordánnál történt keresztelés ennek a hosszú előkészítő folyamatnak a beteljesedése volt, ekkor lépett be a Nap-szférából alászálló Krisztus a gondosan előkészített emberi organizációba.
A megismerés felelőssége és a Krisztus-lény helyes felfogása
Az antropozófiai krisztológia egyik alapvető felismerése, hogy a Krisztus nem emberi individualitás isteni rangra emelése, hanem az a kozmikus Én, aki egyedülálló módon kapcsolódott össze az emberi fejlődéssel. Ennek megértése nem lehetséges, ha a Jézus-eseményeket leegyszerűsítjük vagy dogmatikus sémákhoz igazítjuk.
A két Jézus-gyermek felismerése a megismerés morális követelménye. A valóságos eseményekhez való hűség nélkül a Krisztus-lény szükségképpen elhomályosul, és a megértés helyét hitpótlékok veszik át. Az antropozófiai út nem megnyugtatni akar, hanem érteni, arra hív, hogy az ember saját megismerő képességeit tegye alkalmassá arra, hogy a Krisztus működését ne elvont tanításként, hanem élő szellemi realitásként ragadja meg.