A férfi érzelmi világa sokszor nem hiány, hanem elfojtott jelenlét. Nem üresség, hanem kimondatlanság. Generációk tanulták meg azt, hogy férfi az, aki nem remeg, nem kér, nem omlik össze. Aki a fájdalmát elássa, és fölé építi a házat, a karriert, a mosolyt.
Ám a falak, amiket magunk köré húzunk, előbb-utóbb minket zárnak be.
A legtöbb férfi nem érzelemmentes, csak nem tanulta meg, hogy mit kezdjen a saját érzéseivel. Nem volt nyelv, amivel kifejezhetné, nem volt minta, ami engedte volna. Amikor esetleg mégis megpróbálja, gyakran női mintákhoz nyúl, mert másik narratíva nem létezik. Így aztán a férfi két véglet között ingázik; a némaság és a kitörés között. Mindkettő ugyanarról szól, a félelemről, hogy nem lesz meghallgatva.
A párkapcsolatban ez a némaság nem közöny. Sokszor a legmélyebb belső védekezés, azaz ha megszólalok, elvérzek. A nő pedig gyakran ezt hidegségnek éli meg, és még hangosabban próbál hatni, beszélni, követelni. A fal viszont nem enged semmilyen nyomásra. A fal csak akkor reped meg, ha a tér mögötte biztonságos.
A legtöbb kapcsolat nem a szeretet hiányában fullad meg, hanem a beszéd torzulásában. A beszélgetések már nem kapcsolódások, hanem érzelmi levezetések. Valaki védekezik, valaki támad, sérteget, vagy épp hallgat tovább. Ez nem kommunikáció, ez hadviselés. A szerelem pedig elvileg nem harctér, hanem tükör. Csakhogy a tükör nem mindig a szép dolgokat mutatja.
A férfi sokszor nem is a nő elől zárkózik el, hanem a saját szégyene, zavarodottsága elől. Nem tudja, hogyan viseljen egy érzelmet, ami nem racionális, nem megoldható, nem kezelhető. A nő érzelmi intenzitása pedig ijesztő lehet annak, aki egész életében azt tanulta, hogy az erő a kontrollban van, nem pedig a sebezhetőségben.
A kapcsolat ott kezd el gyógyulni, ahol már nem a másik megjavítása a cél, hanem az őszinteség felvállalása, és hogy elbírjuk azt a csendet is, amiben nincs válasz, vagy nehezen érkezik.
A gyógyulás nem abban van, hogy a férfi beszélni kezd, hanem abban, hogy megszületik benne a vágy a kapcsolódásra. Ez a vágy viszont csak akkor tud élni, ha nem a megfelelés, hanem az elfogadás tartja életben. Nem az kell, hogy a férfi megtanuljon nőként érezni. Elég, ha megtanul emberként érezni. A saját nyelvén, a saját ritmusában. Ehhez nem irányítás kell, hanem tér. Csend, és jelenlét.