A cél kitűzése mindig egy ígéretet hordoz:
valahová eljutunk,
valakivé válunk,
valamit megvalósítunk.
A kérdés az, hogy ez az ígéret valóban előrevisz-e, vagy csak egy újabb körforgásba zár be, ahol a végén nem a beteljesedést, hanem az alkalmatlanság érzését találjuk.
Hogyan működik a cél motivációs ereje? Miért van az, hogy egyesek számára a cél egy húzóerő, míg mások számára egy újabb kudarcforrás?
- A cél mint húzóerő: amikor valóban előrevisz
Egy cél akkor válik valódi motivációs erővé, ha:
Belső késztetésből fakad. Nem azért tűzzük ki, mert „kellene”, hanem mert egy belső hívás vezet oda.
Értelmet ad az útnak. Nem csak a végcél fontos, hanem maga a folyamat is, amit közben megélünk.
Rugalmasságot enged. Ha a cél túl merev, könnyen válik frusztráció forrásává. Az élet folyamatos változás, és ha a cél nem idomul hozzá, akkor börtön lesz belőle.
Fejlődést eredményez. Egy valódi cél során az ember nem
csak valamit elér, hanem valamivé válik.
A belsőleg motivált célokat gyakran kíséri egy mélyebb állapot: flow, azaz az az érzés, amikor teljesen belemerülünk valamibe, és elveszítjük az időérzékünket. Ez azt jelenti, hogy a cél nem csak egy távoli pont, hanem egy út, ami önmagában is kielégítő.Volt már olyan célod, amely során maga az út is öröm volt, függetlenül attól, hogy végül elérted-e? Ha nem, akkor biztosan jó célt választottál?
- A cél mint csapda: amikor csalódáshoz vezet
Nem minden cél hoz valódi előrelépést. Sőt, sok cél csak egy újabb kört eredményez az önmagunkkal való küzdelemben. Miért is?
A cél lehet önbecsapás. Ha egy célt azért tűzünk ki, hogy elfedjünk egy belső hiányt vagy sebet, akkor valójában nem előre fog vinni, hanem újabb kudarcérzést fog generálni. Példa: „Ha elérem ezt a sikert, akkor végre szeretni fogom magam.” Mi van, ha nem?
A cél lehet túl távoli vagy irreális. Az irreálisan magas célok nem motiválnak, hanem bénítanak. Ha egy cél túl nagynak tűnik, könnyen vezethet önértékelési problémákhoz: „Nem vagyok elég jó, hogy elérjem.”
A cél lehet túl külsőleg motivált. Ha a cél nem belőlünk fakad, hanem a külvilág elvárásaiból, akkor még ha el is érjük, üresnek érezzük magunkat.
A célok csapdája gyakran abban rejlik, hogy azt hisszük, a cél elérése majd boldoggá tesz minket. Ez az egyik legnagyobb illúzió. Ha a jelenben nem vagyunk elégedettek önmagunkkal, akkor a cél sem fog megváltani minket.
Ha most megkapnád azt, amire vágysz, valóban boldog lennél? Vagy csak újabb hiányérzet keletkezne benned?
- A cél és az önértékelés kapcsolata: mi történik, ha nem sikerül?
Egy cél sosem csak egy cél, a siker vagy a kudarc mindig hatással van az önmagunkról alkotott képre. Hogyan?
Az egészséges célállítás önmagában is épít. Ha egy cél úgy van megfogalmazva, hogy már az érte tett lépések is értéket hordoznak, akkor nem lehet teljes kudarcról beszélni. Példa: ha valaki elhatározza, hogy könyvet ír, de végül csak félkész kézirata lesz, akkor is rengeteget tanult az írás folyamatáról.
A kudarctól való félelem gyakran bénítóbb, mint maga a kudarc. Sokan nem mernek komoly célokat kitűzni, mert rettegnek attól, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Mi van, ha a kudarc nem is kudarc, hanem egy új irány nyitánya?
Az alkalmatlanság érzésének csapdája. Ha egy célt nem
érünk el, hajlamosak vagyunk azt gondolni: „Nem vagyok elég jó”. De vajon biztos, hogy ez az igazság? Mi van, ha a cél volt rosszul megválasztva, és nem mi vagyunk alkalmatlanok, hanem csak egy olyan irányba próbáltunk haladni, ami nem a mi utunk?
Volt már olyan, hogy egy kudarc végül egy sokkal jobb úthoz vezetett? Ha igen, miért félsz a kudarctól?
- A cél valódi természete: eszköz vagy végső állomás?
Talán az egyik legnagyobb probléma a célokkal, hogy gyakran végső állomásnak tekintjük őket. Azt hisszük, ha elérjük, akkor minden megoldódik. A valódi cél viszont nem egy pont, hanem egy eszköz: egy eszköz a növekedésre, az önismeretre, az élet egy mélyebb megértésére.
A célok paradoxona, hogy nem az számít, hogy elérjük-e őket, hanem hogy kik leszünk az úton, amíg próbáljuk elérni őket.
Ha ezt megértjük, akkor a célok többé nem fognak frusztrálni minket. Nem kell attól félni, hogy „mi lesz, ha nem sikerül?”, mert maga a próbálkozás is értékessé válik.
Mi van, ha nem is a cél a lényeg, hanem az ember, akivé válunk általa?
Motivál vagy megsemmisít?A célok lehetnek hatalmas húzóerők, de lehetnek bénító
csapdák is. Az, hogy melyik hatás érvényesül, attól függ, hogy mennyire valódi a célunk, mennyire fakad belőlünk, és mennyire tudunk rugalmasan viszonyulni hozzá.
A kérdés tehát nem az, hogy „El fogom-e érni a célomat?”, hanem az, hogy „Az a cél valóban hozzám tartozik-e?”
Ha igen, akkor a motiváció természetes lesz. Ha nem, akkor újabb csalódás vár.
Van olyan célod, amit ha most elengednél, felszabadulnál? Ha igen, akkor miért nem engeded el?